A magyar baloldal válaszúthoz érkezett.
Ezt a mindennapos küzdelmekben hajlamosak vagyunk elfelejteni, de valójában ez a helyzet. A következő bő negyed évben el fog dőlni, hogy a magyar baloldal, az MSZP milyen alaphelyzetből indul újra, milyen keretek állnak majd rendelkezésünkre a következő négy évben ahhoz, hogy azt a világot, amit mi képviselünk napi, gyakorlati cselekvéssé formáljuk.
Ebben mindannyiunknak szerepe van, a párt elnökétől a ma belépő párttagunkig.
Kimondva egyszerű a kérdés: meg tudjuk-e mutatni a választóinknak, hogy az az irány, ami felé most elindulni látszik Magyarország már néhány hónapos távlatban is mindannyiunknak károkat fog okozni, rombolni fogja hazánk megítélését és rombolni fogja minden magyar ember reményét és esélyét a jobb életre, vagy továbbra is gondjainkkal, elégedetlenségünkkel, egyszóval saját magunkkal, történelmi sérelmeinkkel leszünk elfoglalva.
Az önkormányzati választás nem elsősorban rólunk szól. Nem arról szól, hogy most akkor melyik külsős vagy felügyelő bizottsági helyre kit fogunk delegálni. Sokkal inkább arról, hogy milyen az a jövő, ami Magyarországra vár. A sokszínűség, az egymásra támaszkodás, fejlődő, vidám jövő Magyarországa, vagy egy bezárkózó, rossz kedvű, szorongó, a külvilágot nem lehetőségnek, hanem ellenségnek látó ország, amelyikben a mindannapok kényszert és nem igazi életet jelentenek.
Én azon leszek, mindannyiunknak azon kell lenni, hogy megmutassuk a mi világunkat, és ezzel lehetőséget teremtsünk az újrakezdésre nem csak magunknak, nem csak az MSZP-nek, hanem Magyarországnak is.
A múlt hétvégén lezártuk a tisztújítást, kijelölésre kerültek az egyéni önkormányzati körzetek, lényegében lezajlott a polgármester-jelöltek megválasztása és hamarosan összeáll Budapest 296 egyéni önkormányzati képviselő-jelöltjének listája is. A kampánymunka kereteit lényegében kijelöltük, a kampányfelkészülés elindult és a következő napokban gőzerővel zajlik majd. Mi, budapesti szocialisták támogatjuk az újonnan megválasztott Országos Elnökség kampányt is irányító munkáját, de mi is számítunk az ő támogatásukra, hiszen csak közösen, egymással összefogva lehetünk sikeresek.
A Köztársasági Elnök 2010. október 3-ra kiírta az önkormányzati választást. Ez a korábban jelzettekkel összhangban azt jelenti, hogy az ajánlószelvények augusztus 15-19 között megérkeznek a háztartásokba, és szeptember 3-ig le is kell jelentenünk minden jelöltet.
Ezért kérek mindenkit, Téged is, hogy induljunk el, dolgozzunk legjobb tudásunk szerint, vigyük magunkkal párttagjainkat, vigyük magunkkal támogatóinkat és kezdjük el most, ezen az önkormányzati választáson megalapozni a következő szocialista kormány felállását!
Számítok Rád!
Üdvözlettel:
Dr. Molnár Zsolt
budapesti kampányfőnök
ügyvezető alelnök
MSZP Budapest




