Napjainkban sokszor ember feletti elhivatottság és kitartás szükségeltetik a közszféra dolgozóinak a munkájuk elvégzéséhez. Az Orbán-kormány leginkább a köztisztviselők sanyargatásában látja a financiális problémák megoldásának lehetőségét. A kormányzásuk óta eltelt kevés idő alatt is már számtalan kedvezőtlen intézkedéssel sújtották ezt a szférát:
-
A Fidesz-KDNP képviselői elfogadták azt a törvényt, mely szerint az Orbán-kormány a jövőben indoklás nélkül bocsájthatja el a közalkalmazottakat.
-
E szabályozást a köztársasági elnök is vitatta, mert a munkavállalók érdemi indoklás nélküli kirúgását az EU alapjogi chartája tiltja, ezért a jogszabályt visszaküldte megfontolásra a parlamentnek. - A Fidesz ezt elutasította!
-
A végkielégítésekre a második hónap után 98 százalékos adót vetnek ki. Vagyis a közszférából az utcára kerülő dolgozók nem kapják meg a sok éves munkával kiérdemelt hat havi végkielégítésüket.
-
A Fidesz a kampányában hangoztatott új munkahelyek teremtése helyett a meglévőket is megszünteti.
-
A korábban beígért kiszámítható köztisztviselői életpálya helyett teljes bizonytalanságba sodorja a köz szolgáit.
-
Nagyságrendileg 10 ezer közszférában dolgozó ember veszítheti el az állását, de az intézkedések az összes közalkalmazott munkáját veszélyeztethetik.
-
A közigazgatási miniszter szerint csak az alkalmatlanokat kívánják kirúgni. De mi az oka annak, hogy nem kívánják az alkalmatlanságot megindokolni?
-
A Fideszben félnek az érveléstől, mert gyávák. Az érvelés helyett az erőt választják.
-
Hogyan szerez a közszféra jó szakembereket, ha ennyire bizonytalan helyzet vár rájuk?
-
A szakszervezetek az Alkotmánybírósághoz fordultak.
-
Az alkotmánybírákat is most már a Fidesz választja meg.
-
Ki védi meg ilyen diktatórikus környezetben a közalkalmazottakat?
A leghatározottabban visszautasítom, hogy a csepeli közszféra dolgozóit is ilyen kiszolgáltatott helyzetbe hozták! Felszólítom Borbély Lénárdot és Németh Szilárdot, Csepel két fideszes országgyűlési képviselőjét, hogy ne támogassák a kormány ilyen irányú szándékát, és szavazatukkal ne járuljanak hozzá a közért dolgozó emberek mindennapjainak ellehetetlenítéséhez!
Szenteczky János
MSZP Csepeli Szervezete
polgármesterjelölt