Emlékezés Trianonra

E-mail Nyomtatás PDF

A magyar nemzet 90 évvel ezelőtti trianoni tragédiájára emlékeztek csepeli önkormányzati képviselők június 2-án, a testületi ülés előtt

A Fidesz KDNP csepeli országgyűlési és önkormányzati képviselői közül senki sem vett részt a megemlékezésen két nappal a Fidesz által kezdeményezettt Nemzeti Összetartiozás Napja előtt

„Vannak sebek és lelkek, amelyek Trianon miatt 90 vagy 63 év óta sem gyógyultak be. Nem gyógyulnak ezek a sebek különösen akkor, ha a felnövekvő nemzedékeknek egyesek nem mondják el, hogy ezek a sebek miért, mitől keletkeztek. Nem gyógyulnak akkor sem, ha a sebekre, gyógyír helyett sót vagy inkább szót, mérgező szót hintenek. Mi Csepelen 16 éve az együttműködést választottuk. Testvérvárosi kapcsolatot alakítottunk ki a párciumi és erdélyi településekkel Nagyszalontával és Vámosgálfalvával.” – többek között ezekkel a szavakkal emlékezett meg a trianoni békediktátum aláírásának 90. évfordulójáról június 2-án Tóth Mihály Csepel polgármestere, amikor megnyitotta a képviselő-testület ülését. Jelezte azt is, hogy az önkormányzat vezetői június 30-án Nagyszalontára, Csepel erdélyi testvérvárosába utaznak, ahol részt vesznek a helyi megemlékezésen, és elhelyezik a csepeliek koszorúját.

Tóth Mihály beszéde végén kérte a csepeli képviselőket, hogy egy perces néma felállással emlékezzenek a magyar nemzet 90 évvel ezelőtti tragédiájára. A 29 tagú testületből 16-an teljesítették a kérést. A Fidesz valamint a KDNP országgyűlési képviselői által kezdeményezett és törvénybe foglalt Nemzeti Összetartozás Napja előtt két nappal a Fidesz-KDNP csepeli önkormányzati képviselői közül senki sem vett részt a megemlékezésen és az azt követő képviselő-testületi ülésen.

Csepel polgármesterének megemlékező beszédét a következőkben szó szerint közöljük

 

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A Magyar Köztársaság Országgyűlése június 4-ét, az 1920-ban aláírt, Trianoni békediktátum napját a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította.

Két nap múlva, pénteken, június 4-én lesz 90 éve annak, hogy a Párizs melletti Versailles Trianon palotájában az első világháború győztes erőinek képviselői és a legyőzött Magyar Királyság képviselői aláírták az első világháborút lezáró békeszerződést.

A következmény: Magyarország elvesztette addigi területének kétharmadát és a győztesek által meghúzott határokon kívül rekedt a magyarság jelentős része. Miként szüleinktől, nagyszüleinktől és a korabeli beszámolókból tudjuk, 1920. június 4-én országszerte megszólaltak a harangok, a kétségbe esést, a fájdalmat zúgták Európának és a világnak. A fájdalmat, amely később újabb és újabb fájdalmak, újabb, még pusztítóbb világháború, és a trianoni határokat megerősítő 1947-es párizsi békeszerződés szülője lett.

Vannak sebek és lelkek, amelyek Trianon miatt 90 vagy 63 év óta sem gyógyultak be.  Nem gyógyulnak ezek a sebek különösen akkor, ha a felnövekvő nemzedékeknek egyesek nem mondják el, hogy ezek a sebek miért, mitől keletkeztek. Nem gyógyulnak akkor sem, ha a sebekre, gyógyír helyett sót vagy inkább szót, mérgező szót hintenek. Mi Csepelen 16 éve az együttműködést választottuk. Testvérvárosi kapcsolatot alakítottunk ki a párciumi és erdélyi településekkel Nagyszalontával és Vámosgálfalvával. Sok-sok éve ápoljuk a kölcsönösen előnyös kapcsolatokat. Barátságok alakultak ki.

Csütörtökön, június 3-án az önkormányzat vezetői Nagyszalontán részt vesznek az ottani megemlékezésen. Az Európai Unió részeseiként mi így adózunk a történelmi múlt fájdalmainak, miközben figyelmünket az együttműködésre összpontosítjuk. Meggyőződésünk: csak így érhető el, hogy miként nekünk, úgy utódjainknak se kelljen lehajtott fejjel járni, ha meghallják egy Párizs környéki palota nevét: Trianon. Tanuljunk saját történelmünkből.

 

Kérem, hogy ezeknek a gondolatoknak a jegyében egy perces néma felállással emlékezzünk a magyar nemzet 90 évvel ezelőtti tragédiájára.

 


Kampányképek

Admin belépés