Az elnökség közleménye

E-mail Nyomtatás PDF

A csepeli MSZP Szenteczky János vezetésével készül az őszi választásokra

A Csepeli MSZP a ma 17 órakor megtartott taggyűlésén elsöprő támogatással jóváhagyta a pártszervezet elnökségének javaslatát. A döntés értelmében a csepeli MSZP-ben nem kezdeményeznek jelenleg tisztújítást, mivel lényegesen fontosabb feladatnak tartják az önkormányzati választásokra való felkészülést.

A tagság támogatta Tóth Mihály pártelnök javaslatát, mely szerint a pártszervezet és a választásokra való felkészülés irányítását teljes hatáskörrel Szenteczky János elnökhelyettes, a csepeli MSZP polgármester-jelöltje veszi át.

A tagság a fenti döntését annak ismeretében hozta meg, hogy az MSZP választmánya következő ülésén dönthet úgy, hogy legyen minden szervezetet érintő teljes tisztújítás a pártban.

MSZP Csepeli Szervezete elnöksége

2010. május 13.

 


Kampányképek

Admin belépés