Álláspont


Csepel vezetése tiltakozik a csatornadíj emelése ellen

E-mail Nyomtatás PDF

alt

Tiltakozik Csepel vezetése, hogy sor kerüljön a kerületben a csatornadíj emelésére, amíg a terület nem lesz teljesen csatornázva. Tóth Mihály, a kerület szocialista polgármestere nyílt levélben kéri Demszky Gábor főpolgármestert, támogassa a csepeliek követelését - közölte a kerület polgármesteri hivatala kedden.

Levelében Tóth Mihály emlékeztetett arra: az uniós társfinanszírozással épített Budapest Központi Szennyvíztisztító Telepet augusztus 2-án adták át, így az Élő Duna Projektnek köszönhetően a fővárosban keletkező szennyvíz immáron 95 százaléka esik át biológiai tisztításon.

Felhívta a figyelmet arra: bár a szennyvíztisztító telep megnyílt, Csepelen még 45 kilométer hosszúságú közcsatorna megépítésére kell várnia, talán 2012 végéig a csepelieknek.

"Éppen ezért a Csepeli Önkormányzat vezetése a leghatározottabban tiltakozik az ellen, hogy a csatornadíj ismételt emelésére itt, Csepelen sor kerüljön. A csepeliek minden törvényes tiltakozási eszközt felhasználnak majd arra, hogy addig egyetlen fillérrel se emelkedjen a csatornadíj Csepelen, amíg a terület száz százalékban csatornával ellátott nem lesz" - szögezte le.

Mint írta, a csepeliek jogos követelését az is alátámasztja, hogy a kerület igen fontos közcélú fejlesztéseknek adott eddig helyet, mint például a központi vízkezelőnek, az új erőműveknek, a logisztikai kikötőnek, vagy a most üzembe helyezett központi szennyvíztisztító rendszernek.

A polgármester arra kérte Demszky Gábort, támogassa a követelésüket.

(mszp.hu)

 

Rossz az irány

E-mail Nyomtatás PDF
A Fidesz rossz irányba fordította a kormányrudat - nyilatkozta az mti-nek Lendvai Ildikó, az MSZP leköszönő elnöke, melyről a nol cikkében olvashatunk.
Három, rossz irányba tett fordulat jellemzi a Fidesz első egy hónapos kormányzását Lendvai Ildikó szerint; a társadalompolitikában a gazdagságpártiság, a politikai kultúrában az ókonzervatívizmus, a közjogban pedig a demokrácia szűkítése.

Bővebben...
 

Totális Fidesz-bojkott Csepelen

E-mail Nyomtatás PDF
A csepeli MSZP frakció közleménye
 
2010. május 18-án egyszer már félbeszakadt a csepeli Képviselő-testület ülése. Délután 4 órára a Fidesz-KDNP képviselői ugyanis nagyon elfáradhattak, mivel teljes létszámban kikapcsolták a szavazógépeiket és a testület határozatképtelenné vált.
 
Szinte „jelentéktelen” témák megtárgyalására nem kerülhetett így sor: a Kolonics György sport Érdemérem első alkalommal (!) történő kiosztása, 18 millió forintnyi támogatás kiosztása mintegy két tucat csepeli sportegyesületnek (előterjesztő: Németh Szilárd), illetve további támogatások számtalan kerületi civil szervezetnek.
 
2010. június 2-án 8.00 órára újabb testületi ülést hívott össze a polgármester, hogy a kerület érdekében végre döntés születhessen ezekben a fontos kérdésekben.
 
Megdöbbentő és felháborító, hogy a mai testületi ülést a teljes Fidesz-KDNP frakció bojkottálta, képviselőik azon (többségében igazolatlanul) nem jelentek meg. Nem tette tiszteletét Németh Szilárd képviselő sem, aki arcpirító módon a saját előterjesztésének tárgyalásáról második alkalommal „lógott”.
 
Csak az MSZP-es, SZDSZ-es, MDF-s és független képviselők támogató szavazatának köszönhető, hogy a Sport Érdemérem és a támogatások ügyében ma döntés született – az egyesületek végre hozzájuthatnak a munkájukhoz sokszor létfontosságú forrásokhoz.

Úgy tűnik, a csepeli sportegyesületekkel, civil szervezetekkel kapcsolatos témákban újabban a csepeli Fidesz-KDNP nem aprózza el a dolgokat. Arra sem méltatja ezeket a szervezeteket, hogy pl. a saját vezetőjük által (!) beterjesztett támogatási javaslatot megtárgyalja és megszavazza.


Mindenki várjon türelemmel a sorára és punktum! A Fidesz képviselő délután 4 után már nem dolgozik, reggel 8 előtt pedig nem szeret kikelni az ágyból.


Már csak néhány kérdésre várnak választ a csepeliek:

1.   Az igazolatlanul hiányzó Németh Szilárd és a többi fideszes képviselő vajon teljes összegben fel kívánja venni képviselői tiszteletdíját?

2.   A ciklus hátralévő hónapjaiban tervezik-e a csepeli Fideszes képviselők, hogy befáradnak a testületi ülésekre és esküjükhöz híven képviselik választóikat? Vagy marad a totális bojkott?

3.   A csepeli Fidesznek nem szóltak fentről, hogy már a Nemzeti Együttműködés időszaka van?

 

Borka-Szász Tamás
MSZP frakcióvezető

 




Kampányképek

Kéviselőjelöltek

bud_21_pm_szenteczky_janos_th
Polgármester jelölt
Szenteczky János
0620/549-3020
Glavanov Miklós - 1. önkormányzati választókörzet
1. övk
Glavanos Miklós
0630/619-5485
Ujcz Tibor - 2. önkormányzati választókörzet
2. övk
Ujcz Tibor
0630/370-7419
Elekes Mária - 3. önkormányzati választókörzet
3. övk
Elekes Mária
061/427-0170
Balogh Ilona - 4. önkormányzati választókörzet
4. övk
Balogh Ilona
0630/619-5496
Martin Krisztián - 5. önkormányzati választókörzet
5. övk
Martin Krisztián
0630/466-5340
Takács Krisztián - 6. önkormányzati választókörzet
6. övk
Takács Krisztián
0670/701-4027
Király Zoltán - 7. önkormányzati választókörzet
7. övk
Király Zoltán
061/427-0170
bud_21_08_koncz_attila_th
8. övk
Koncz Attila
0630/677-2019
bud_21_09_dobak_istvan_th
9. övk
Dobák István
0630/619-5493
bud_21_10_nagy_szilveszter_th
10. övk
Nagy Szilveszter
0630/613-0650
bud_21_11_kallai_jozsef_th
11. övk
Kállai József
0630/516-4308
Horváth László - 12. önkormányzati választókörzet
12. övk
Horváth László
0620/386-2358
Gergely István - 13. önkormányzati választókörzet
13. övk
Gergely István
061/427-0170
Borka-Szász Tamás - 14. önkormányzati választókörzet
14. övk
Borka-Szász Tamás
0630/466-8024


Admin belépés