Nem egy kacsa, hanem kettő.
Az önkormányzat honlapjáról olvasom a hírt, amely szerint Fekete Pákóról neveztek el utcát Csepelen. Legalábbis ezt állítja az Index internetes újság. Igaz, hogy csak a cím állít, a cikk maga már cáfol, ahogy az a modern médiában bevett módszer. A cél egyébként – valószínűleg - az érdeklődés hiányával küszködő honpolgár lankadó figyelmének ébrentartása. Nem ez az első trükközés az utcanév fronton szűkebb pátriánkban.
Nemrég a helyi Fidesz dobta fel a hírt, hogy a Munkásőrségről neveztek el utcát Csepelen. Más kérdés, hogy nem neveztek el, különösen nem utcát, mert a jelölt helyen nem is volt utca, de még közterület sem. Kapu zárta el a szóban forgó magánterületet. Ez azonban nem zavarta a kacsát feldobó többdiplomás stábot abban, hogy erősen forszírozza a témát, cikkeket, sajtóközleményeket gyártson. Oknyomozó újságírók járták a gyár rögös útjait, keresve a nem létező utcát. Eközben jobboldali aktivisták „komonistáztak” hozzászólásaikban, ahogy a tollukon kifért. Ábelék legalább három hívet szereztek, és ehhez nem is kellett túl nagyot hazudni. Kíváncsian várjuk a következő kacsát, addig is az ügyhöz méltó szinten viccelődjünk kicsit!
A kérdés: Mi a közös Fekete Pákóban és a Munkásőrségben?
Nem, nem az, hogy mindkettő sötét!
A helyes válasz az, hogy – „gépészkedő térképészek” igyekezete ellenére - egyikükről sem neveztek el utcát Csepelen.
(ise)













