Fideszes botrány a csepeli testület ülésén

E-mail Nyomtatás

alt„Botrány lehet a csütörtöki testületi ülésen" – híresztelte egy máig impresszum nélkül futó, a csepeli Fideszhez köthető blog szerda délután. Nos, a botrány bekövetkezett – Németh Szilárd viselkedése és csütörtöki színjátéka egyaránt szégyenteljesre sikerült.

A csepeli önkormányzat fideszes vezetésű képviselőtestülete a mai rendkívüli ülésén tűzte napirendre a látszólag a Csepeli Munkásotthon megmentését célzó, valójában a korábbi arrogáns, kapkodó és dilettáns politika korrigálását szolgáló határozati javaslatokat. Már maga az előterjesztés elkészítése és nyilvánosságra hozatala is botrányos volt. Nem lehet másképp minősíteni ugyanis a képviseleti demokrácia arculcsapását. Azt, hogy egy ilyen ügyben az előterjesztő polgármester álláspontját a napirend megtárgyalását megelőző néhány órában teszik csak elérhetővé a közvélemény, a képviselők számára.

A napirend tárgyalásakor a Fidesz szokás szerint mellébeszélt. Kommunistázás, mutyizás, offshore-lovagozás, s persze nemzetmentő vizionálás volt, konkrét észérv nem. De valójában arról volt szó, hogy vissza kellett vonni azt a határozatot, amit 2011. július 18-án, a szocialista frakció tiltakozása és figyelemfelhívása ellenére is jóváhagyott a fideszes szavazógépezet.

A mai vitában az ellenzéki kérdések után egyértelműen kiderült: kapkodott és valótlanságot állított az előterjesztő polgármester a júliusi testületi ülésen. Hogy ezt felkészületlenségből, a hatalmi arroganciától elvakultan, avagy szándékosan tette – mindegy. Nem ez volt az első eset az elmúlt egy évben!

A „mindenért mindig más a hibás" politikájának látványos bemutatójával ma Csepelen is megkezdődött a szerecsenmosdatás. Színtisztán láttuk, hogyan próbálja szómágiával, ráolvasással elkenni a vezetés az általa elkövetett súlyos hibákat. Igen, állt a bál, mert Csepel jelenlegi vezetése képtelen egy jogilag és szakmailag korrekt, minden érintettel egyeztetett anyagot előterjeszteni a Csepeli Munkásotthon megmentése érdekében.

S ezen már nem segít, ha Németh Szilárd sorozatban állít olyanokat, amellyel alapjaiban kérdőjelezi meg saját hozzáértését, szakmaiságát, korrektségét. Indíthat újabb ál-felelősségre vonást is, de egyet tudnia kell: az igazi és végső felelősségre vonás a csepeliek joga lesz.

az MSZP csepeli elnöksége és frakciója nevében:
Szenteczky János elnök és Borka-Szász Tamás frakcióvezető

 



Képviselőink

bud_21_pm_szenteczky_janos_th
Szenteczky János
0620/549-3020
Takács Krisztián - 6. önkormányzati választókörzet
Takács Krisztián
0670/701-4027
bud_21_09_dobak_istvan_th
Dobák István
0630/619-5493
Gergely István - 13. önkormányzati választókörzet
Gergely István
061/427-0170

 

Kereső