Vendégünk volt Mesterházy Attila

E-mail Nyomtatás

Szenteczky János elnök úr meghívását elfogadva, a május 19-i alapszervezeti nyílt fórum vendége volt Mesterházi Attila, az MSZP elnöke, a párt Parlamenti frakcióvezetője.

Szenteczky János köszöntőjében kitért az önkormányzati választások óta történtekre, hosszan sorolva a helyi Fidesz intézkedéseit, kezdve a helyi újság megszűntetésével, a hosszú evek alatt kialakított civil-, és más szervezeti kapcsolatok felrugásával, folytatva a megvonásokkal, elbocsájtásokkal, és végül, nem megfeletkezve a vizsgáló bizottságokról, különböző büntetőügyek generálásával folytatott politikai megtorlásokról.   

Mesterházy Attila az önkormányzati választások óta eltelt időszakról, mint a párt stabilitásába befektetett munka eredményeiről beszélt. Majd hosszan ecsetelte a Fidesz, csepelihez hasonló intézkedéseit, hibás döntéseit.

A majdnem másfél órás előadást néhány hozzászólás követte.

A párt nem szűnt meg - közölte a pártelnök a mintegy 100 fős hallgatósággal-, ahogy azt sokan jósolták, és bár vannak kísérletek a szétszakítására, elnökként garantálja, hogy egyik oldal sem tudja a pártot az összeomlás felé tolni. Mesterházi hangsúlyozta: Nincs egyik párton belüli kisebbségnek sem joga ahhoz, hogy a többség által meghozott döntéseket vitassa. Vitának persze van helye, ideje, és vége, aki más pártot akar csinálni, az menjen!

A kérdésekre adott elnöki válaszok röpítték az időt, a párt megújításáról-, a közelgő választmányi döntésről a pártszavazással kapcsolatban az eszmecserére, már nem maradt idő, a rendezvényt 19:30 - kor be kellett fejezni.

 



Képviselőink

bud_21_pm_szenteczky_janos_th
Szenteczky János
0620/549-3020
Takács Krisztián - 6. önkormányzati választókörzet
Takács Krisztián
0670/701-4027
bud_21_09_dobak_istvan_th
Dobák István
0630/619-5493
Gergely István - 13. önkormányzati választókörzet
Gergely István
061/427-0170

 

Kereső