Vigalmi negyed helyett biciklispláza lesz Csepelen

E-mail Nyomtatás
Index, független hírügynökség

Az ország első, egyben Európa legnagyobb kerékpárplázája épülhet fel jövőre a Csepel Fémmű területén. A tízezer négyzetméteres volt RUGÉV csarnokban az üzletek mellett teszt- és versenypályát is kialakítanak. Erről a csarnok hasznosítására kiírt pályázat elbírálására alakult bizottság döntött még kedden.

A benyújtott ötletek között vigalmi negyed is szerepelt, ezért az eredetileg a hónap végére tervezett döntést a fokozott érdeklődés miatt előrehozták.Az egykori Ruhaipari Gép- és Kerékpárgyártó Vállalat (RUGÉV) a Csepeli Fémmű területén található, 10 ezer négyzetméteres gyárcsarnokának hasznosítására még áprilisban írt ki ötletpályázatot az In-Construction Kft.

 

Az egymillió forintos összdíjazású pályázatra a június végi határidőig hat neves építésziroda összesen 22 ötlete érkezett be. A pályázók nagyrészt irodaházként, kiállítási- és vásárhelyszínként, szálloda- és konferencia, vagy éppen sport-, valamint egészségügyi központként álmodták újra a múlt századból itt maradt ipari monstrumot.

A korábban nyilvánosságra került vigalmi negyed-ötlet megvalósítását végül a jelenlegi ipari környezet átalakításának költségessége és a valószínűsíthető társadalmi ellenállás miatt elvetették.

A pályázatot az ország első kerékpár-plázájának ötletével az Archiplan Építész Iroda nyerte. A benyújtott tervek szerint a csarnokban kis- és nagykereskedések, egy kerékpárok kipróbálását lehetővé tévő tesztpálya, egy 1500 négyzetméteres versenypálya, valamint éttermek és parkolók is helyet kapnak majd.

Elkészülte után a csepeli létesítmény lesz Európa legnagyobb bringás áruháza és remélhetőleg találkozóhelye is. Az iparterületen ma is több mint 30 biciklikereskedés található, amelyek kedvezően fogadták az ötletet.

Az eddigi felmérések alapján azonban nem csak a helyi kereskedők és kerékpárosok, hanem a lakosság is örülne a beruházásnak. A kivitelezés megtervezése hamarosan megkezdődik; az építkezés a jövő év tavaszán, a szükséges engedélyek beszerzése után indulhat.

 



Képviselőink

bud_21_pm_szenteczky_janos_th
Szenteczky János
0620/549-3020
Takács Krisztián - 6. önkormányzati választókörzet
Takács Krisztián
0670/701-4027
bud_21_09_dobak_istvan_th
Dobák István
0630/619-5493
Gergely István - 13. önkormányzati választókörzet
Gergely István
061/427-0170

 

Kereső