Szenteczky János elnök úr meghívását elfogadva, a május 19-i alapszervezeti nyílt fórum vendége volt Mesterházi Attila, az MSZP elnöke, a párt Parlamenti frakcióvezetője.
Szenteczky János köszöntőjében kitért az önkormányzati választások óta történtekre, hosszan sorolva a helyi Fidesz intézkedéseit, kezdve a helyi újság megszűntetésével, a hosszú evek alatt kialakított civil-, és más szervezeti kapcsolatok felrugásával, folytatva a megvonásokkal, elbocsájtásokkal, és végül, nem megfeletkezve a vizsgáló bizottságokról, különböző büntetőügyek generálásával folytatott politikai megtorlásokról. Mesterházy Attila az önkormányzati választások óta eltelt időszakról, mint a párt stabilitásába befektetett munka eredményeiről beszélt. Majd hosszan ecsetelte a Fidesz, csepelihez hasonló intézkedéseit, hibás döntéseit.
A majdnem másfél órás előadást néhány hozzászólás követte.
A párt nem szűnt meg - közölte a pártelnök a mintegy 100 fős hallgatósággal-, ahogy azt sokan jósolták, és bár vannak kísérletek a szétszakítására, elnökként garantálja, hogy egyik oldal sem tudja a pártot az összeomlás felé tolni. Mesterházi hangsúlyozta: Nincs egyik párton belüli kisebbségnek sem joga ahhoz, hogy a többség által meghozott döntéseket vitassa. Vitának persze van helye, ideje, és vége, aki más pártot akar csinálni, az menjen!
A kérdésekre adott elnöki válaszok röpítték az időt, a párt megújításáról-, a közelgő választmányi döntésről a pártszavazással kapcsolatban az eszmecserére, már nem maradt idő, a rendezvényt 19:30 - kor be kellett fejezni.